Zalaegerszeg

Zalaegerszeg (németül Egersse) Nyugat-Dunántúlon, a Zala folyó két partján, a zalai dombság tájegységének közepén, a Balatontól mintegy 45 km-re helyezkedik el. Ez a város Zala megye székhelye. A megyét az országhatáron belül Vas, Veszprém és Somogy megye határolja. Budapesttől közúton 213 km, vasútvonalon 239 km. Autópályán keresztül legközelebb 50 kilométerre, – Nagykanizsa felől,- az M7-es pályán lehet megközelíteni. Közlekedése vasúton eléggé jelentéktelen, csak Zalaszentivánon keresztül, átszállásokkal érhető el, közlekedését ezért a város kizárólag autóbuszokkal próbálja megoldani. 37 buszjárat közlekedik Zalaegerszeg vonzáskörzetében. A város 2008-ban Csehlap, Hosszúhegy és Kápolnahegy hozzácsatolásával lett kibővítve, ezzel lakosságának létszáma jelenleg kb. 61-770 fő, így Magyarország 17. népsűrűségű város. Domborzatából adódóan dombokkal és erdőkkel körülölelt környezetben fekszik. Egyike Magyarország legvirágosabb és legzöldebb városának. Zöldterülete kb. 5 millió km2. Növényzetét kétféle növénytársulás jellemzi: a vízparti rétek, fűz- és égerligetek, valamint a tölgyesek, bükkösök és szelídgesztenyések világa. A megyeszékhely oktatása elég sajátos. Felsőoktatási intézményeit leginkább a környező városok egyetemeinek, főiskoláinak kihelyezett tagozatai biztosítják. Ennek ellenére a város vezetése mindent megtesz azért, hogy az oktatás biztosítva legyen. 11 középiskolája, 12 általános iskolája és 17 óvodája van a lehető legmagasabb szinten üzemeltetve. Zalaegerszeg kórháza országos szempontból is jelentős és fontos egészségügyi intézmény. A Kardiológiai és Szívsebészeti centrum a Dunántúl egészségügyi ellátását is jelentősen segíti, hiszen a híres felszereltség a térségben köztudott. A kórház mellett nagy szerep jut a védőnői ellátásra is, de a házi segítségnyújtás és a családsegítés problémája is teljes mértékben megoldott. Két önkormányzati szociális otthont üzemeltet a város, de számos ilyen jellegű magánintézmény is működik, amelyeket a város vezetése maximális mértékben támogat. A megyében a lakosság életszemléletéből adódóan nagy az érdeklődés a hitélet iránt, így az egyházi létesítményekben sincs hiány. A városban és környékén 14 templom, illetve egyházi létesítmény üzemel. Mint minden megyeszékhelyen, így Zalaegerszegen is működik Megyei Bíróság. Szállodái is megfelelnek a jelenleg megkívánt színvonalnak. Kvártélyháza, Csipkeház, Kastély és Strandfürdő is éppen úgy megtalálható, mint ahogy a szellemi élet egyéb intézményei. Nyolc Múzeum és emlékkiállítások mutatják be a város múltját, fejlődését, jelenlegi helyzetét az érdeklődőknek. Köztéri szobrai is arról árulkodnak, hogy a város nagyon sokat ad arra, hogy az ide látogatót jó hatás érje a rendezettségről és a kultúráról. Erről árulkodik a kb. 50 köztéri szobor-alkotás. Rádióállomásain keresztül – három csatorna – szórakoztatja a megye lakosságát. Jelentős a város sportélete is. A ZTE országosan ismert futballcsapat, de a női és férfi kosárlabda-, a sakk- és teke-csapat is számot tarthat a város büszkeségére. Az egyéni sportok közül jelentős az úszás, az atlétika, a tenisz és a távfutás. Ezeket a sportágakat felölve 9 sportlétesítménnyel büszkélkedhet a város.

A Nyugat-Dunántúl most már jelentős megyéje. Sajnálatos módon régen az egész ország úgy emlegette a megyét is, és a megyeszékhelyet is, hogy a „sötét Zala”. Ez abból adódott, hogy az ott élő népesség eléggé alul volt az értelmesség szintjén. Most már sokat fejlődött, és szinte felzárkózott az ország fejlettségi szintjére. Ehhez földrajzi adottságai nagymértékben hozzájárultak. Zalaegerszeg, illetve Zala megye a legvirágosabb, legnagyobb zöldövezettel rendelkező tájegysége. 2008-ban elnyerte a Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának legmagasabb díját, az „Arany Rózsa” díjat. Ez nem kis díj, hiszen a megye növényvilága talán az egész országban a legkedvezőbb. A térséget a vízparti rétek, a fűz, és égerligetek, valamint a tölgyesek, bükkösök, és a szelídgesztenyések rengetege öleli fel. város önkormányzatának nagyon sokat kellett tenni azért, hogy Zalaegerszeg felfejlődjön az ország 17. legnépesebb megyeszékhelyére. 2008-ban Csehlap, Hosszúhegy és Kápolnahegy társult a városhoz, így a mostani népesség száma eléri a 61.700 körüli létszámot. Közismert a Zala-kerámia gyártásról, hiszen nem sok város mondhatja el, hogy kilenc saját tulajdonú mintaboltot üzemeltet az országban, amelyeknek a legnagyobb része Budapesten van. Mivel a Zala folyó két partján fekszik, a Balatontól mintegy e 45 km-re. Vízellátását sikeresen oldja meg a város. 34 kúttal igyekeznek mindent megtenni a lakosság vízellátásnak érdekében, ami úgy tűnik, teljes mértékben sikerül is. Vasúti közlekedése szinte jelentéktelen, a város forgalmát inkább a buszközlekedéssel oldják meg. 37 közvetlen autóbuszjárat üzemel a városban, illetve a város környékén. Perszer mindent megtesznek azért, hogy a város elérhetősége megfelelő legyen. Az M-7-es autópályát Nagykanizsa mellett, a várostól mintegy 50 kilométerre lehet megközelíteni. Jelentős a város életében a Kórház, amely Kardiológiai és Szívsebészeti jellegéből adódóan a térség ilyen jellegű gyógyítását öleli fel. Mondhatjuk azt is, hogy nemcsak térségileg, de országosan is keresett gyógyítási központ. A kultúra és az oktatás is jelentősen felzárkózott a városban. A Hevesi Sándor Színház az egész környék érdeklődésére kiterjed. Felső- és középoktatási intézményei, általános- és középiskolái, valamint óvodai ellátottsága is felzárkóztak egy megyeszékhely elvárásaihoz. Ha tényleg Zalaegerszeget kívánja egy kicsit közelebbről megismerni, nagyon ajánlatos megnézni az Egerszegi Búcsút (július 22.) Ez az ünnep Z.egerszeg számára a Magdolna nap hagyománya. Az érdekes ebben a rendezvényben, hogy a város visszavárja az innen elszármazott egykori lakóit, és Ők segítik felidézni a hagyományokat. Azért azt is könnyű szívvel elmondhatjuk, hogy a város érdeklődését Zalakaros kelti fel, ami Zala megye legkedveltebb üdülőhelye, Európa egyik legjobb minőségű gyógyvizes fürdője. A fürdőben kicsik és nagyok, fiatalok és idősek megtalálják a kikapcsolódás lehetőségét. A termálvíz gyógyító hatása minden korosztály számára kedvező hatással bír. A strandfürdő alap-belépőjeggyel vehető igénybe, innen aztán minden ellátás elérhető. A gyerekes családok szívesen keresik fel, mert a strandóvoda segítségükre van azoknak a szülőknek, akik közben welness-kezelést, és egyéb felnőtt kúrát vesznek igénybe. A kezelés után még strandfoci-pálya is a felnőttek rendelkezésére áll, ami a felmérések alapján szinte elvarázsolja a felnőtteket.

Zalaegerszeg megyei jogú város, amely Zala megye székhelye és a Zalaegerszegi kistérség központja. 62 ezer lakosával a környék legnagyobb, az országnak pedig a tizenhetedik legnépesebb városa, aminek számos másik település tartozik a vonzáskörzetébe.
Több mint hétszáz éve Egerszeg néven szerepelt az írásokban, és Kanizsa elestét követően, a török hódoltság idejétől fokozatosan lett Zala vármegye központja.
A város a Zala folyó két partján, Nyugat-Dunántúlon fekszik, és közel van az osztrák, a szlovén és a horvát határhoz is, valamint a negyvenöt kilométerre fekvő Balatonhoz is. Budapesttől közúton kétszáztíz kilométer, vasúton kétszáznegyven kilométer választja el, a legközelebbi autópálya-felhajtó pedig ötven kilométerre van, és az M7-re csatlakozhatunk Nagykanizsánál.
Zalaegerszeget tartják Magyarország legzöldebb, legvirágosabb városnak, és 2008-ban el is nyerte az úgynevezett Arany Rózsa-díjat, a Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának legmagasabb díját. Zalaegerszegen a közhasználatú zöldterületek eléri az ötmillió négyzetkilométert, területén pedig több mint hetven játszótér van.
A városban a nehézipari létesítmények hiánya miatt nem jelentős az ipari eredetű szennyezés, az ivóvíz ellátást pedig harmincnégy kútból oldják meg. A többszintes lakások a rendszerváltást követően jelentek meg nagyobb mértékben, és a lakásállomány az utóbbi tizenöt év alatt majdnem tizenöt százalékkal bővült.
Zalaegerszeget sok más élhetősége és családias hangulata miatt szeretik. A kínált összes eladó ingatlan Zalaegerszegen összkomfortos vagy komfortos, és nagy arányú a közüzemű csatornahálózatba bekapcsolt egységek száma. Számos családi ház valamint kényelmes lakások várnak azokra, akik kíváncsiak a városban található összes ingatlanra.

Területe 102,41 négyzetkilométer. A város területe már az Kr. e. VII. évezredben lakott volt. A vaskorban kelták éltek itt. Zalaegerszeg első írásos említése 1247-ből származik. 1266-ban egyházi birtok lett, IV. Béla a veszprémi káptalannak adományozta. 1381-ben megépült az első helyi kőtemplom. 1421-ben mezővárosi kiváltságokat kapott. A XVI. században a törökök elleni védekezés céljából vár épült a településen, azonban 1664-ban a sereg mégis bevette a várost. A XVIII. században Zalaegerszeg megyeszékhellyé vált. 1826-ban tűzvész pusztított, a legtöbb szalmával fedett vályogház leégett, így az újjáépítés során már kőházakat húztak fel. 1870-ben a település nagyközséggé, 1885-ben pedig rendezett tanácsú várossá vált. 1890-ben átadták az Ukk–Csáktornya-vasútvonalat. A XIX. század végén számtalan új intézmény épült, köztük iskola, óvoda és egy téglagyár. Az 1920-as években készült el a vasútállomás, a posta, a tűzoltóság, illetve a rendőrség épülete. A második világháborúban a vasútállomás megsemmisült. Az 1950-es évektől jelentős ipari létesítmények kezdték meg működésüket, mint egy ruha-, egy sajt- és egy vajgyár. A város látnivalói közé tartozik a Tévétorony, a Zalaegerszegi Élmény- és Csúszdapark, a Göcseji Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Fazekasház vagy a Göcseji tulipán szökőkút. Ha munkája Zala megyébe szólítja, keressen kiadó lakást Zalaegerszegen, oldalunkon számtalan ingatlanajánlatot talál.

Leave A Reply

Your email address will not be published.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy