11. kerület

Újbuda száznegyvenezer lakosával Budapest legnépesebb kerülete, igen népszerű az eladó lakást keresők között. Területe 33,49 négyzetkilométer, népsűrűsége négyezer fő/négyzetkilométer. Nyugatról a városhatár, keletről a Duna, északról a XII. és az I., délről pedig a XXII. kerület határolja. A mai XI. kerület, azaz a fővároshoz való csatolása előtt Szent Imre város területén már az i. e. IV. évezredből is találtak leleteket, halászattal, vadászattal, földműveléssel foglalkozó népcsoportok éltek itt. A Római Birodalom korának legfontosabb emléke a Hunyadi János út területén található lakónegyedek. A gazdagréti lakótelep építésekor egy V. századi temetőt is találtak. A honfoglalás kori leletek szerint Tétény vezér egyik nemzetségfőjének volt itt birtoka. A tatárjárást követően IV. Béla létrehozta Nova Budát (Újbuda) a Várhegyen. A török hódoltság idején a mai kerület katonai felvonulási területként szolgált. Buda 1686-os ostromakor minden épület elpusztult, később megkezdődött a terület újjáépítése. Az 1873-as városegyesítéskor Újbuda az I. kerület része lett. 1930-ban leválasztották róla, mai formáját pedig 1950-ben nyerte el Albertfalva és Kelenvölgy hozzácsatolásával. A hetvenes évekig a kerület infrastruktúrája nem volt kielégítő, ekkor viszont nagy építkezések kezdődtek, több üzletet és áruházat kialakítottak itt, ezek közé tartozik a Skála Budapest Nagyáruház is. Az 1950-70-es években emellett lakótelepek épületek, ekkor készült el az albertfalvai, a lágymányosi, a Fehérvári úti és az Őrmezei telep is. A kerület 2005-ben, az I. kerületből való kiválásának hetvenötödik évfordulóján vette fel az Újbuda nevet.

Budapest IX. kerületét 2005. óta hívják Újbudának, ekkor ünnepelte önálló kerületté válásának 75. évfordulóját. A kiadó lakást keresők között a főváros legnagyobb kerülete igen népszerű, hiszen ha ide költözünk, egyszerre élhetünk az elegáns, patinás Budán és mégis modern környezetben. Az egykori Szent Imre város mai területe 33,49 négyzetkilométer, lakosainak száma 140 ezer. A régészeti leletek szerint már az i. e. IV. évezredben is állt itt település. Az i. e. I. században egy kelta eredetű törzs telepedett le ezen a vidéken. A római korban az ide érkező katonai alakulatok táborokat építettek, többek közt a mai Albertfalván. A régészek egy i. sz. V. századi temetőre is bukkantak itt. A honfoglalás előtt szláv csoportok telepedtek meg, honfoglalás és Árpád-kori leletekben viszont a környék nem gazdag. Újbudát Nova Buda néven IV. Béla hozta létre a tatárjárás utáni újjáépítések keretében. A török uralom korában ezen a részen katonai felvonulási terület volt. A Gellért-hegy lábánál egy törökfürdőt építettek. A reformkorban egy panteont szerettek volna emelni itt, de az ötletet végül elvetették. Budapest egyesítésekor, 1873-ban Újbuda az I. kerület részévé vált. 1930-ban lett önálló kerület, mai területe pedig 1950-ban alakult ki, amikor hozzácsatolták Kelenvölgyet és Albertfalvát. Az ötvenes-hetvenes években számtalan üzlet, lakótelep és több nagyáruház épült itt, például a Skála. A kerületben található a Gellért szálló, a Műegyetem, az ELTE természettudományi karának campusa és a Kelenföldi pályaudvar. Az egyik legfontosabb közlekedési csomópont a Móricz Zsigmond körtér, ahol többen közt a 6-os villamosra és a 7-es buszra szállhatunk fel.

A XI. kerületből a belváros is könnyen megközelíthető, elég felszállnunk a főváros egyik fontos közlekedési csomópontjában, a Móricz Zsigmond körtéren járó 6-os villamosra vagy a 7-es buszra. A mai Újduda területe már az i. e. IV. évezredben is lakott volt. Kelta eredetű, majd később szláv népcsoportok is éltek itt. A római korban Újbuda katonai felvonuló területként szolgált. A honfoglalás korából nem rendelkezünk innen származó gazdag leletanyaggal. A mai Újbudát IV. Béla hozta létre a Várhegyen nova Buda néven, a régi Óbuda ellenpontjaként. A török ostromok idején a legtöbb épület elpusztult, majd újjáépítések kezdődtek. Budapest 1873-as egyesítésekor és kerületekre való felosztásakor Újbuda az I. kerület része lett. Önálló kerületté csak 1930-ban vált, ennek 75. évfordulóján, 2005-ben vette fel az Újbuda nevet. Városrészei közé tartozik többek közt Gazdagrét, Kelenföld, Lágymányos, Őrmező és Sasad. Újbuda a főváros legnépesebb kerülete, 140 ezer lakosa van. Területe is tekintélyes nagyságú, több mint 33 négyzetkilométer. 1950-ben hozzácsatolták Kelenvölgyet és Albertfalvát, ezután nagy építkezések kezdődtek, több lakótelepet, üzletet és nagyáruházat húztak fel itt, ez utóbbiak leghíresebbike a Skála Budapest Nagyáruház volt. A kerületben található ezen kívül a Kelenföldi pályaudvar, a Budapesti Műszaki Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi karának campusa, illetve a Gellért szálló. A Gellérthegy a kellemes hétvégi séták kedvelt színhelye.

A 11. kerület a Gellért-hegy, Kelenföld, Albertfalva, Kelenvölgy, Lágymányos, Gazdagrét, Őrmező-Őrsöd, Sas-hegy és Sasad területeket foglalja magába. A Szent-Imre város nevet 1930-ban kapta meg és jelenleg Budapest második legnépesebb kerülete. A Gellérthegyen már a Kr.e. IV-III. évezred idején is léteztek települések. A kerületben igen sok régészeti ásatás található meg, hiszen 1958-ban a Budafoki út 78 szám alatt találták meg az egyik legfontosabb rézkori lelőhelyet. A kerület római kori emlékeket is kínál, hiszen a Hunyadi János út közelében található meg a tábor és a táborok körüli ipari és lakónegyedek is. Albertfalván a II. században a rómaiak 500 fős lovascsapatot állomásoztattak és még palánktábort is építettek. A gazdagréti lakótelep építésekor egy késő római korabeli temető is feltárásra került. IV. Béla a tatárjárás után itt alakította meg Újbudát, Nova Budát. Az 1686-os ostrom idején, a Dél-Budai részen minden elpusztult így nem volt túl sűrűn lakott városrész. 1873-ban a kerület egyesítések során a 11. kerület az 1. kerület részévé vált és csak 1930-ban kapta meg a 11. kerület elnevezést. 1950. január 1-jén hozzácsatolták Albertfalvát és Kelenvölgyet is. Az 1950-es évek környékén, Kelenföldön erőművek épültek, és 1952-ben beindult a távhőszolgáltatás is. A 11. kerület a 70-es években igen rosszul ellátott kerület volt minden szempontból. Mára ez már a múlté, hiszen öt-hatemeletes bérlakások, számtalan lakótelep és még több új építésű társasház és családi ház várja az ide költözőket. Bízunk benne, hogy az Ingatlanegy.hu oldalán több ezer eladó XI. kerületi ingatlan ajánlat közül Ön is megtalálja, amit már régóta keres.

Leave A Reply

Your email address will not be published.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy