Kazincbarcika

Az Ingatlanegy.hu oldalán több száz Kazincbarcikai fényképes eladó ingatlan ajánlat közül tudja kiválasztani Ön is az elképzeléseinek megfelelőt. Néhány rövid gondolat a településről: Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik városa a Sajó völgyében, Miskolctól északnyugatra, – mintegy 20 kilométerre Kazincbarcika. Miskolc és Ózd után a megye harmadik legnagyobb városa. Ez a város is kistérség, 32 településsel. Területe 36,6 négyzetkilométer. Lakóinak száma majdnem eléri a 29 ezret, akiknek 90 százaléka magyar, a többiek román származásúnak vallják magukat. A város bányásztelepülésekből tevődött össze. A borsodi Vegyi Kombinát volt a megélhetés alapja. Ez most sem változott, csak közben a cég új neve: BorsodCherm Rt. Lett. 1954-ben, – több település összevonásának köszönhetően – vívta ki a városi rangot. A város nagyon szép földrajzi környezetben helyezkedik el. A helyi önkormányzat mindent megtesz azért, hogy a város méltó legyen a városi rangra. Az önkormányzati intézményeken kívül említésre méltó intézményei: az Arborétum (Nonprofit Kft.), az Egressy Béni Könyvtár, a Műjégpálya, a városi Fedett uszoda, valamint a Sporttelep. Látnivalókban is bővelkedik a város. A Fő teret Hofer Miklós tervezte. Érdemes megnézni a Városi Kiállítótermet, a Kisgalériát, a Felsőbarcikai református templomot, a Görög katolikus templomot, a Szent Család római katolikus templomot. Nagyon érdekes látnivaló a Hild emlékoszlop, a városi strandfürdő és szabadidőközpont, valamint a Csónakázó-tó. A városközpontban számtalan érdekes és értékes szobor található, melyek különböző hírességeket (Jókai Mór, Egressy Béni, Munkácsy Mihály, Derkovits Gyula) ábrázolnak. Említésre méltó még a „Táncospár” és a „Diana őzzel” című műalkotás.Az Ingatlanegy.hu oldalain számos fényképes eladó lakás közül válogathat.

Eladó családi ház ajánlatok érdekelnék, mert nem akar lakásba költözni? Kazincbarcika az Északi középhegységben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Sajó völgyében található város. Miskolc és Ózd után a megye 3. legnagyobb városa. Miskolctól északnyugatra, alig 20 kilométerre fekszik. 1954-ben lett város több bányásztelepülés összevonásával. A területe ugyan nem nagy, csupán 36,6 km2, de kistérségi település (32 települést ölel fel). Lakossága nagyrészt magyar, mindössze 10 százalék vallja roma származásúnak magát. A város festői földrajzi környezetben helyezkedik el. A település a borsodi iparvidéket öleli fel. A lakosság megélhetésének alapja éppen ezért a Borsodi Vegyi Kombinát, illetve most már annak utódja: a BorsodCherm Rt. A helyi önkormányzat mindent megtesz, hogy a város méltó legyen rangjára. A Debreceni Egyetem Kazincbarcikai Kórháza működik a városban. A neve: Nonprofit Kft. A város és kistérségének lakossága minden problémájára, betegségére megtalálja a megoldást az intézményben. A felnőtt- és gyermekorvosi rendelőkkel, fogorvosi ellátással is elégedett lehet a lakosság. A Pollach Mihály általános iskola 5 tagozatos iskolával együtt készíti fel a tizenéveseket a középiskolára. Három önkormányzati és négy egyházi fenntartású középfokú intézmény szolgálja a tanulók érdekeit a modern, új technikával, hogy bejuthassanak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Művészeti Oktatási Intézmény ide kihelyezett tagozatára, a Művészeti Iskolába. Ez a város felsőfokú intézménye. A festői földrajzi elhelyezkedés és a kellemes klíma miatt elég nagy a turisztikai érdeklődés a város iránt. Felkészültek a vendégfogadásra! Számtalan étterem, panzió, szálloda, cukrászda, sörház várja az ide látogatót! Látogasson el Kazincbarcikára, és győződjön meg mindezekről személyesen!

Munkavégzés szempontjából igen előnyös helyen van, hiszen 20 kilométeres körzetben több város is megtalálható és Miskolc is igen közel fekszik hozzá. Kazincbarcika a Bükk hegység és a Sajó találkozásánál található a Sajó-völgyi dombvidéken. Kazincbarcika híres szülötte Egressy Béni, aki a Szózat szerzője volt. Kazincbarcika lakossága a téli időszakot a bányában töltötte, nyáron és tavasszal pedig a földeken és az erdőkben dolgozott. A vasútvonal 1870-es kiépülése segít a városnak bekapcsolódnia az ország vérkeringésébe. 1921-ben Berentén Kandó Kálmán megalapítja a szénlepárlót. Ez volt a nehézipar első jelentősebb beruházása a völgyben. Az erőmű is ebben az időszakban épült meg és elindul a település villamos ellátása is. Barcika, Alsó és Felsőbarcika települések összeolvadásából jött létre és a 19. században agrártelepülés volt. A II. világháború után megkezdődött az igen gyors iparosodás, hiszen már egy meglévő bányával rendelkezett a térség. 1947-ben megtörtént Sajókazinc és Barcika összevonása és 1948-ban viseli a Kazincbarcika nevet. Az 1954-es Berentével való összevonás óta város lett Kazincbarcika. Ekkor 12 000 fő élt itt. Az 50-es években számtalan ipari létesítmény épült: BVK, Szénosztályozó, Borsodi Hőerőmű. A Borsodi Vegyi Kombinát ma is meghatározó szerepet tölt be Kazincbarcika életében. A 90-es évek vége felé elkezdődött a kertvárosi rész kialakulása is Tardona felé.

Leave A Reply

Your email address will not be published.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy