Székesfehérvár

Fejér megye a Dunántúlon, Pest megye mellett helyezkedik el. Bács-Kiskun, Tolna, Somogy, Veszprém és Komárom-Esztergom megye határolja. Folyóvizei: Duna, Gaja, Sárvíz és a Sió. A megye legjelentősebb üdülő-központja a Velencei tó, ami Magyarország második legnagyobb természetes tava. Idegenforgalom szempontjából azonnal a Balaton után következik. Területe 26 négyzetkilométer, melynek harmadrésze nádas. Európa egyik legmelegebb vizű tava. Nagyon nagy a látogatottsága a nyári szezonban, de meleg vize miatt a reumatikus fájdalmak enyhítése miatt is sokan keresik fel.Az üdülőkörzet madár-rezervátuma is nagy érdeklődéssel bír, a székesfehérvári vendégek nem hagyják el a várost anélkül, hogy a velencei tavat, illetve annak környékét meg ne látogatnák. Nyugodtan leszögezhetjük, hogy Fejér megye egyik jelentős üdülési övezete. Városai: Dunaújváros (előzőleg Sztálinváros volt), Mór, Gárdony, Sárbogárd, Bicske, Ercsi, Enying, Polgárdi, Pusztaszabolcs, Velence, Rácalmás, Bodajk és Adony. A városoknak is megvannak a nevezetességei, mindegyikben jelentős a kulturális élet, az életszínvonal is az országos átlag feletti, de a városok közül talán Mór vált országos hírűvé. Sajnálatos módon elég rossz szempontból. 2002-ben itt történt az ország életében is felejthetetlen bankrablás, a „móri mészárlás”, ami sajnos nyolc ember életébe került. A megye székhelye Székesfehérvár, (latinul Alba Regia) egyike az ország legrégebbi településeinek. A leggazdagabb történelmi múltú város, az Árpád házi királyok első székhelye volt. Lakossága a tavalyi adatok szerint majdnem eléri a 102 ezer főt. A lakók kb. 98 %-a magyar, elenyésző az egyéb nemzetiségű. Területe 171 négyzetkilométer. A Balaton és Budapest között félúton helyezkedik el, a Velencei tótól 15 km-re. Budapest után az ország legfontosabb vasúti csomópontja, 8 vasútvonal találkozása. Szép, új vasútállomása bonyolítja le a forgalmat. Az autóbusz-közlekedést az Alba Volán Zrt. biztosítja. A helyi és a távolsági járatok sűrűsége kielégíti a lakosságot. Közúti közlekedéssel az M-7-es autópályáról, valamint a 7-es, 8-as és a 62-es főútvonalról közelíthető meg. Székesfehérvár jelentős célpontja az ipari tőke beáramlásának. Az elektronika, a szoftveripar, az élelmiszeripar és a logisztika központja. A legkorszerűbb nagyüzemekkel és kiszolgáló egységekkel (áruházak, közértek, bútorboltok) rendelkezik. Ellátottsága minden igényt kielégít. Bankhálózata, ingatlanközvetítése a legmesszebbmenőkig meghaladja a jelenlegi igényeket. Magyarországon itt újították fel a legtöbb panelházat a panel-program keretén belül. Ez meg is látszik a város rendezettségén. Épületeinek látványa igazi élményt jelent az ide látogatóknak. Az egész belváros gyönyörű és rendezett. A Székesegyház bejáratánál látható a város címere. A Püspöki Palota könyvtárában a legritkább, legrégibb könyveket őrzik. A Középkori romkert nemzeti emlékhely. Az elmúlt évtizedekben számos középkorból fennmaradt történelmi emléket tártak fel, melyeket restauráltak és kiállítottak. Itt találhatók a román kori bazilika maradványai, és I. István szarkofágja. A Püspöki Székesegyházon kívül számos kápolna, templom és rendház található a városban.

Fejér megye székhelye Székesfehérvár. Budapest és a Balaton között félúton helyezkedik el. Az M-7-es autópályáról és a 7, 8, és 62. sz. főútvonalakról lehet megközelíteni. Területe közel 171 négyzetkilométer. Lakóinak száma 102 ezer fő. Egyike Magyarország legrégebbi településének. Az Árpád házi királyok első székhelye volt. Budapest után az ország legnagyobb, legfontosabb vasúti csomópontja. Nyolc nagy vasútvonal találkozik itt. Vasútállomása szépen felújított, modern, mintegy felkészülve ennek a nagy forgalomnak a lebonyolítására. A város talán az egyik legrohamosabban fejlődő megyeszékhely az országban. Mind ipari üzemei, bolthálózata, kereskedelme, munkaerő-helyzete számottevő. Jelentős célpontja az ipari tőke beáramlásának. Az elektronika, a szoftveripar, az élelmiszeripar, és a logisztika központja. Számítógép, és annak tartozékai gyártásában élen jár az országban. A bankok és ingatlanközvetítő irodák nagy számban vannak jelen. A lakosság minden igényét igyekeznek kielégíteni. Munkaerő-gondjai is megoldottabbak, mint az ország más területein. Belvárosa impozáns. Elmondhatni, hogy ebben a városban újították fel a legtöbb panelházat a panel-program keretében. A látnivalók közül a Püspöki Palota, és annak Könyvtára, a Szent István bazilika, a Püspöki Székesegyház, a Ferences Templom és Rendház, az Egyházmegyei Múzeum, Szent István király Múzeuma, a Fekete Sas Patikamúzeum, a Csók István Képtár, a Palotavárosi Skanzen, a Sóstói természetvédelmi terület, a Kisfaludy Kastély csak talán a legjelentősebbek. Ezeken kívül számos látnivaló van még a városban. Templomai is gyönyörűek, szépen rendezettek. Felsőoktatása kielégíti a város és környéke igényeit. Négy főiskolája: A Kodolányi János Főiskola, az Óbudai Egyetem (Alba Regia Egyetemi Központ), a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai kara, valamint a Pannon Egyetem. Főiskolái iránt nemcsak a városban és a megyében, de az ország más területéről is nagy az érdeklődés. 12 városi és kistérségi bölcsőde készíti fel a gyerekeket az óvodára. Óvodái is megtalálhatók a város szinte minden pontján. 23 óvoda üzemel. Általános iskolái is hasonló számban működnek, felkészítve a tanulókat a tizenhárom gimnáziumba és szakközépiskolába. Legjelentősebb kulturális intézményei a Vörösmarty Mihály Művelődési Ház, a Szabadművelődés Háza, a Kisfaludy-, a Felsővárosi-, az Öreghegyi Közösségi Házak. Egészségügy területén is messze meghaladják az átlagot. A Fejér megyei Szent György Kórház a város és a megye lakosságát látja el. A város egész területén található felnőtt- és gyermekorvosi rendelő. A város sportélete is kimagasló színvonalú. Az egész országban ismert a Videoton FC futballcsapata, az Albacomp kosárlabda-csapat, az Alba Volán SC jogkorong-csapata. Szinte minden sportágat űznek a városon belül, pl.: a krikettet, az amerikai futballt, a rugbyt, de táncklubjuk is van. Meg kell említeni, hogy a várostól nem messze – 15 km-re – található a Velencei tó. Ez nemcsak a város és a megye büszkesége, de az ország második legnagyobb tava. 26 négyzetkilométer, mintegy harmad része nádas. Jelentős üdülő-központ. Európa legmelegebb vizű tava. Ha valaki felkereste Székesfehérvárt, nem engedheti meg magának, hogy ne nézze meg a Velencei tavat is. Élményben lesz része.

Az egyik legfontosabb és legkomolyabb történelmi magyar város, a százezer lakosú Székesfehérvár Fejér megye székhelye. A település a Dunántúlon fekszik félúton Budapest és Balaton között, a Móri-árok végénél.
A helyi közlekedés lefedi az összes fontosabb útvonalat, és kiszolgálja a város ipari parkját is. A várost az M7-es autópálya és a 7-es főút segítségével érhetjük el a fővárosból és a Balaton felől.
A hajdani királyi székhely a Velencei-tóhoz közel található, a város a Közép-Dunántúl gazdasági központja. A külföldi tőke előszeretettel választja Székesfehérvárt, ahol a legjelentősebb ágazat az elektronika, a szoftveripar, az élelmiszeripar, valamint a logisztika.
A városnak hat irányba van vasúti kapcsolata, komoly kapcsolata van Budapesttel és a Balatonnal.
Székesfehérvár területén már az újkőkorszakban is laktak emberek, az igazi áttörés persze a római korban történt, amikor is fontos kereskedelmi út csomópontja lett a terület.
Az új várost Géza fejedelem alapította, de István emelte várossá Székesfehérvárt, valamint tette a királyságot világi központjává.
A településen több általános iskola és középfokú intézmény található, valamint itt működik a Kodolányi János Főiskola, az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központ, a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kara, valamint a Pannon Egyetem egy kihelyezett képzési helye.
A városban több rendezvény és kulturális intézmény szórakoztatja a helyieket és az ide látogatókat, emellett fontos látnivaló az itt található több múzeum, emlékmű, az Országalma, valamint a Virágóra. Bár igencsak jó fekvése van Székesfehérvárnak, szinte az összes eladó ingatlan értéke a megfizethető kategóriába mozog. A Székesfehérváron eladó családi ház és lakás után kutatók kedves várost találnak, és egy kis segítséggel végül az összes ingatlan egyetlen helyen meg lehet tekinteni, hogy kényelmesen ki lehessen választani a tökéletes otthont.

Székesfehérvár Fejér megye székhelye, területe 170,89 négyzetkilométer, lakosainak száma 102 ezer fő. Ha itt keres kiadó lakást, oldalunkon számtalan ingatlanajánlatot talál. Székesfehérvár elődjét a honfoglaló magyarok alapították, első királyunkat, Szent Istvánt itt koronázták meg 1000-ben. Itt volt István királyságának székhelye, itt tartották az országgyűléseket, és itt épült fel a bazilika is, ahol a középkorban negyvenhárom királyunkat koronázták meg. 1222-ben II. András király itt hirdette ki az Aranybullát. A tatárjárás során a pusztítástól a várost a mocsarak mentették meg, ugyanis a seregek nem tudtak átjutni a lápos területeken. A török uralom ide is elért, a város 1543-ban esett el, és 1688-ig török végvár volt. Ez időben a lakosság nagy része elmenekült, az épületek elpusztultak. A törökök mecseteket, fürdőket építettek a területen. A XVIII. században morva és német telepesek érkeztek a területre. A század során több templom és lakóház is épült. A helyi lakosok is szerepet vállaltak az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban. Ennek leverése után a város lakói főként mezőgazdaságból éltek, az iparosodás lelassult. 1902-ben felépült a mai Fejér Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet. Az első világháborút követően több ipari üzem létesült, többek közt egy motorjármű-, egy autóbusz-, illetve egy rádió- és televíziógyár. A város nevezetességei közé tartozik a Püspöki palota, a Középkori romkert, a Fekete Sas Patikamúzeum, a Virágóra, a Palotavárosi skanzen, a Rózsaliget, a Történelmi órajáték, az Aranybulla-emlékmű, a Kisfaludy-kastély vagy a Babamúzeum.

Leave A Reply

Your email address will not be published.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy