A közép-magyarországi város neve a történelmet ismerők előtt biztosan nem cseng ismeretlenül, hiszen az 1848/49-es szabadságharc dicsőséges csatája köthető a helyhez. A már bronz-korban is lakott környéken a 12. században épült az úgynevezett Öreg templom, amely műemléki védettségnek örvend. A török uralom idején megfogyatkozott lakosság problémáját Grassalkovich Antal szlovákok és lengyelek betelepítésével oldotta meg. A történelem könyvekből jól ismert isaszegi csata emlékét őrzi a Honvéd Emlékmű, és az április hatodikai napot Isaszegen helyi ünneppé is nyilvánították.
Az 1900-as években nagyobb építkezések folytak a területen, a ma városházaként funkcionáló épületet 1905-ben adták át, 1937-ben épült a város római katolikus temploma, 2008-tól pedig városi rangot kapott a település.
A Budapesttől 30 kilométerre elterülő Isaszeg elsősorban a szabadságharcban megvívott csata emlékéről ismert. A Szobor-hegyen, az egykori csata színterén vaskerítéssel körülvéve látható egy zászlótartó honvéd szobra, mely 1901-ben került átadásra, az isaszegi csata 50. évfordulóján. A Fadrusz János művészember által készített szobor talapzatán a híres tábornokok domborművei kaptak helyet; Damjanich, Aulich, Klapka, és Görgey. A talapzat alatt pedig kriptát építettek, ahol az egykoron elesettek maradványai kerültek elhelyezésre.
Eladó családi házat keres Isaszegen? Mindenképpen érdemes áttekinti az Ingatlanegy.hu fényképes használ ház ajánlatait.
A városnézés és a környék felfedezése során a Honvéd-emlékműtől szerpentinúton érhetőek el a Honvédsírok. Helyén egykoron a sebkötöző helyet állították fel, s ide temették a magyar huszárfőtisztet, Harsányi Bálintot. 70 fejfa került felállításra, de mivel a kor történelmi viszonyai között senki még csak meg sem közelíthette az elesettek sírjait, így a fakeresztekre írt nevek olvashatatlanná váltak. Jelenleg hat síremlék látható a területen, somfacsemeték között, melyek az összetartozás jelképeként állnak az egykor véres küzdelem helyszínén. A történelmi látnivalók sora ezzel nem ér véget, hiszen Isaszegen I.-II. világháborús emlékmű is megtalálható, ahol minden januárban ünnepi megemlékezéssel tisztelegnek az áldozatok előtt.
Az Isaszeg története, néprajza iránt érdeklődők számára az Isaszegi Falumúzeum jó választásnak bizonyul, hiszen állandó kiállítások keretén belül mutatja be a terület régészeti, történeti gyűjteményeit. Természetesen nem hiányozhat a Falumúzeumból sem a győztes isaszegi csata tiszteletére berendezett emlékkiállítás.
A város vallási jellegű építménye a Szent István templom, melyet a területre látogatva mindenképpen érdemes megtekinteni. Isaszeg mai városképe kertvárosi jellegű, a környék természeti értékei pedig kirándulások szervezésére kitűnően alkalmasak. Az isaszegi horgásztó a víz és a csendes pihenés szerelmesei számára remek választásnak bizonyul, és akár éjszakai horgászaton is részt vehetnek azok, akik idén végre szeretnék életük nagy fogását megszerezni. A két különálló tó lehetőséget biztosít arra, hogy minden horgászni vágyó kényelmesen hódolhasson hobbijának.
A város szülöttei közé számos tehetséges és híres ember tartozik, de amiért igazán érdemes felkeresni területét, azok a történelmi emlékhelyek. Megtekintésüket kellemes környékbeli túrázással egybekötve megismerkedhetnek az érdeklődők a természetvédelmi területté nyilvánított régió növény-, és állatvilágával.
Isaszeg hagyományőrző rendezvényekkel, főzőversenyekkel, történelmi megemlékezéssel várja mindazokat, akik a vidéki hangulat mellett a hazánk történelme szempontjából lényeges helyszíneket szeretnék megismerni, és kicsit visszarepülni az időben egy olyan korba, mely egykor dicsőséges, ám mégis harcokkal teli volt.
A Faluházban lehetőségük nyílik az oda látogatóknak Turista érem vásárlására is, mely azután egy szép emléke lehet az isaszegi kirándulásnak. Bár túl sok nevezetességgel nem rendelkezik a város, mégis érdemes egy napot rászánni azokra a környéket felkeresve, hiszen olyan eseménynek állítanak emléket látnivalói, mely minden magyar szívéhez közel áll.