Szigetszentmiklós

Szeretnénk néhány sorba bemutatni Önnek a települést, melyek akár meg is könnyíthetik a választást: Pest megye egyik városa a budapesti agglomerációban, Ráckeve kistérségében Szigetszentmiklós. Több mint 700 éves település. Budapest déli oldalán, a Csepel szigeten terül el. A sziget legnagyobb települése. Területe 45,65 négyzetkilométer, lakóinak száma 34.300 körüli. Északról a XXI. kerület, keletről a Ráckevei Duna, délről Szigethalom, nyugatról Halásztelek, észak-nyugatról a Duna határolja. Az M-0-ás autóútról mindkét Csepel-szigeti lehajtóról könnyen elérhető. A Ráckevei Dunán Taksony felé a hídon lehet áthaladni. Innen az 510-es főút vezet az Alföld felé. A ráckevei HÉV-nek 4 megállója van. A helyi és a távolsági autóbusz-közlekedés is kiváló. Számtalan buszjárat biztosított. Már az előző rendszerben is stratégiai fontosságú része volt az országnak. A repülőtéren és a laktanyán kívül számos ipari létesítményt ölelt fel. A jelenben kedvelt célpontja a fővárosból kitelepülőknek, mert kisvárosi, kertvárosi jellege iránt nagy az érdeklődés. A Leshegyi ipari park állandó növekedése és számos nagyvállalat idetelepülése az ország legjobban ellátott munkahelyévé emelte a város. A munkavállalók jelentős része Ráckevéről ingázik, de sokan ennek ellenére Budapestre járnak be dolgozni. A város részei: Lakótelep, Falu, Bucka, Lakihegy, Duna-part és Ragád. A helyiek városrészként különböztetik meg a Gyártelepet, a Sóshegyet, az Északi üdülőövezetet, Páskomot, a Cuczor szigetet, a Felső- és Paptagot, Hárost és Leshegyet. Szigetszentmiklós a főváros közelsége és a Duna-kanyar gyönyörű látványa miatt is jelentős látnivaló, nem is beszélve az impozáns vendéglátóegységekről és szálláshelyekről. Érdemes megnézni egy kis időre, talán egy hosszabb kirándulásra.

Mit érdemes tudni Szigetszentmiklósról? Pest megyében, a főváros déli oldalán, a Csepel szigeten található a megye legnagyobb települése, Ráckeve kistérségi teleülése, Szigetszentmiklós városa. A főváros-közelség és a Duna vonzáskörzete jelentős idegenforgalmi és vendéglátó várossá tette. Éttermekben, szállodákban, vendéglátó egységekben nagyon gazdag a város. Vonzóvá teszik a nevezetességek is: a Helytörténeti gyűjtemény, az Ádám Jenő Emlékház, és itt található a Magyar Rádió Lakihegyi adótornya. Jelentős látnivaló még a Tanösvény. A Reisinger és Reményi Kórház Kft látja el a város kórházi tevékenységét, emellett Szakorvosi Rendelőintézet is működik. 9 háziorvosi, 5 gyermek-háziorvosi, 3 fogorvosi rendelő is szolgálja a betegeket, ezen kívül 9 védőnő gondoskodik a gyermekek látogatottságáról. Két bölcsőde, öt óvoda gondoskodik az általános iskolai előkészítésről. Három általános iskola és ugyancsak három középiskola van. Emellett Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Intézet, és az Ádám Jenő Zeneiskola is rendelkezésre áll a nevelés előmozdításában. A kulturális élet a településen egyre gazdagabb, minden év hoz valami újat, mely jól érezhető a település intézményeinek fejlődésében. Ez jó hatással van a környező településekre is. A lakossága túlnyomó része református volt, de már egyre többen vallják magukat római katolikusnak. A templomok is eszerint épültek. Két református, egy római katolikus egyházközség van. Baptista imaház és Görög katolikus szervező lelkészség, valamint Szabadkeresztyén gyülekezet is működik. Jelentős még az evangélikus-, a püspöki- és a hit-gyülekezet. A város vezetése mindent megtesz azért, hogy a város igazi főváros melletti kertvárossá fejlődjön.

A főváros agglomerációs övezetében keres eladó ingatlant és Szigetszentmiklós mellett döntött? Ingatlanegy.hu portálunkon számtalan eladó lakás és ház közül válogathat a mindössze Budapesttől 20 kilométerre fekvő Szigetszentmiklós kínálatában. Ezt a várost már több mint 6000 évvel ezelőtt is lakták, hiszen ezt őskori leletekkel is bizonyították. A honfoglalás végén ez a terület Árpád szálláshelye volt és a települést először 1264. október 14-én említik meg egy IV. Béla korabeli oklevélben. Ebben az oklevélben Felháros, Alháros és Szentmiklós falu kerül megemlítésre.

Harmincötezren lakják a budapesti agglomerációhoz tartozó csepel-szigeti Szigetszentmiklós városát. A település a Pest megyei Ráckevei kistérségben található Budapest déli határa mentén. Északról a XXI. kerület, keletről a Ráckevei-Duna, délről Szigethalom, délnyugatról Tököl, nyugatról Halásztelek, északnyugatról pedig a Duna határolja.A hétszáz éves település mintegy huszonöt éve város, területén pedig a neolitikum időszakában is laktak emberek. A régészeti leletek tanulsága szerint kelta és római, valamint középkori települések is lehettek a helyén. Nevét először egy 13. századi oklevél említi. A mohácsi vész idején elpusztul, majd a 17. században ismét magyarok költöztek be, és Szigetszentmiklós nagyrészt református vallású lett. A község tulajdonképpen a halászok és pákászok védőszentjéről – Szent Miklósról – kapta a nevét. A 16. században elnyerte a mezővárosi rangot ám a következő évtizedekben az árvizek és a tűzvész szinte mindent tönkretett. Csak 1784 után kezd újra nőni a lakosság létszáma és 1940-ben nagyközség lett. A II. világháború után a Csepel autógyár 1949-ben kezdte meg működését és 1950-ben megépült a lakótelep is. 1986-ban Szigetszentmiklóson már 32.800 fő élt és a népesség azóta is folyamatosan nő. Szigetszentmiklós területén megtalálható lakótelepi rész, számtalan társasház és sorra épülnek fel a magánházak is. A folyamatos fejlődésnek köszönhetően 5 templom is megépült, közterek és játszóterek épültek a gyerekeknek és a kisgyermekes családoknak. A városban egyre több civil szervezet is működik, amelyek elősegítik a város kulturális életének fejlődését. 3 általános iskola, gimnázium, szakközépiskola is megtalálható Szigetszentmiklóson. Szentmiklóson számtalan hagyományőrző rendezvény kerül megszervezésre minden évben. A Ráckevei-Duna ma is kedvelt nyaralóhelye a horgászoknak és a vízi sport szerelmeseinek. A Kádár-korszakban stratégiai fontosságú település lett a repülőgép-, autó- és acélgyár miatt, valamint volt a közelben laktanya, repülőtér és számos ipari, valamint katonai létesítmény. A Duna-menti gátrendszer itt három méterrel magasabb volt a többi ponthoz képest. Szigetszentmiklós kedvelt célpontja volt a fővárosból kiköltözőknek, emiatt erősödött később a település kertvárosi, kisvárosi jellege. A gazdasági szerepe ennek köszönhetően napjainkra ismét megnőtt, a leshegyi ipari parkba több nagyvállalat beköltözött. Szigetszentmiklós az egyik munkahelyekkel legjobban ellátott városa. Szigetszentmiklós kedvező fekvéssel rendelkezik, ezért az itteni eladó lakások ára és értéke kiváló viszonyban van egymással. Könnyedén megtalálhatjuk számításainkat, és a nyugodt, kedves városkában átélhetjük az igazi vidéki hangulatot is. Aki errefelé keres eladó lakást, azt könnyen és gyorsan megtalálhatja magának a megfelelőt.

A Pest megyei Szigetszentmiklós a Csepel-szigeten fekszik, és az egyik jelentős budapesti agglomerációhoz tartozó város, ahol mintegy harmincötezren laknak napjainkban. A várost északról a XXI. kerület, délről Szigethalom, nyugatról Halásztelek, északnyugatról a Duna, keletről pedig a Ráckevei-Duna határolja; maga a város a Ráckevei térség egyik legnépesebb települése, amely hosszú történelmi múlttal rendelkezik.
Szigetszentmiklós majdnem hétszáz éves, de a környező területeken már időszámításunk előtt is laktak emberek. A régészeti kutatások kiderítették, hogy kelta, római és középkori települések is voltak Szigetszentmiklós közelében.
Magát a nevét a városnak először egy 13. századi oklevél említi. Szigetszentmiklós a mohácsi vész idején elpusztult, és évszázadokkal később költöztek be ismét telepesek. A város a felszabadulás előtt református lett.
A Kádár-korszakban stratégiai fontosságú településnek számított Szigetszentmiklós a repülőgép-, autó- és acélgyár miatt, valamint volt a közelben laktanya, repülőtér és számos ipari, illetve katonai létesítmény. Fontosságát a városnak az is jelzi, hogy a Duna-menti gátrendszert itt három méterrel magasabbra építették.

Szigetszentmiklós kedvelt célpontja volt a fővárosból kiköltözőknek, emiatt erősödött később a település kertvárosi, kisvárosi jellege. A gazdasági szerepe ennek köszönhetően napjainkra ismét megnőtt, a leshegyi ipari parkba több nagyvállalat beköltözött. Szigetszentmiklós az egyik munkahelyekkel legjobban ellátott városa.
Szigetszentmiklóson jó minőségű, kiváló elhelyezkedésű eladó házak találhatóak. A községbe költözők számtalan családias hangulatú, szépen felépített eladó ház közül választhatják ki azt, ahol életük következő állomását szeretnék tölteni.

Nevét a halászok védőszentjéről, Szent Miklósról kapta. A város területén több mint hatezer éve élnek emberek. Bronzkori népek, majd kelták, illetve rómaiak lakták, a honfoglalás után pedig Árpád vezér szálláshelye volt. A XVI. században a település mezővárosi rangot kapott. A török uralmat követően járványok, árvizek, tűzvészek pusztítottak a területen.1784-ben elkezdett növekedni a lakosok száma. 1940-ben Szigetszentmiklós nagyközség lett. A község határában 1949-ben kezdett el üzemelni a Csepel Autógyár, mely az itt lakóknak is biztosított munkalehetőséget. 1986-ban Szigetszentmiklós városi rangot kapott. A városban a falusi jellegű házak, az újabb társasházak és a lakótelepek egyaránt megtalálhatók, így bármilyen típusú ingatlant keresünk, érdemes átnéznünk az összes szigetszentmiklósi ingatlanajánlatot. Szigetszentmiklóson több óvoda, általános iskola és középiskola működik, illetve egy könyvtár és egy galéria is van. A városban található a ma már műemlék lakihegyi adótorony is, amely átadásakor, 1933-ban bravúros technikai újdonságnak számított Európában. Szigetszentmiklósra a nyaralók és a horgászok is előszeretettel járnak. A Soroksári-Duna nádassal benőtt partján számtalan érdekes madárfajt, búbos vöcsköt, vízityúkot is láthatunk. Szigetszentmiklóst Budapestről az M0-s autópályán, BKV-val a ráckevei HÉV-vel, Volánbusszal pedig a 673-as, a 674-es, a 675-ös, a 676-os, a 677-es, a 679-es, a 680-as, a 687-es, a 688-as, a 689-es vagy a 690-es járattal közelíthetjük meg.

Leave A Reply

Your email address will not be published.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy