Szombathely 3336 km2 alapterületű Vas megye megyeszékhelye. A megyében összesen 216 település van, ebből 127db 500 főnél alacsonyabb lélekszámú. A megyeszékhely lakossága 2011-ben 79 ezer fő.A rendszerváltást követően a város lakossága jelentősen csökkent, mivel földrajzi adottságaiból kifolyólag nem tudott megfelelő családi házas övezetet kínálni. Az megyeszékhelyről a családi házas életmódra vágyók a környékbeli településekre költöztek. Szombathely az ország nyugati felén, az Alpokalján fekszik, tengerszínt feletti magassága megközelítőleg 220 m, de a domboknak köszönhetően jelentős különbségek észlelhetők a városon belül is. 2009-2010-től a korábban tapasztalat népességfogyás megfordult és az adatok alapján némi emelkedés tapasztalható. 1985-ben a városhoz csatolták Óperintet, Szentmártont, 1950-ben Gyöngyöshermánt, Kámont, Oladot, Szentkirályt és Perintet. Jelenleg az alábbi lakótelepek találhatóak, ahol lakások, eladó családi házak és kiadó albérletek elérhetők az érdeklődők részére: KISZ lakótelep, Joskar-ola lakótelep, Éhen Gyula lakótelep, Stromfeld lakótelep, Derkovits lakótelep, Oldadi lakótelep és természetesen a teljes belváros is, ahol elsősorban a lakások az inkább elérhetőek. Szombathely lakásainak a száma 2011-ben 34 ezer körül alakul. A városban található multinacionális vállalatoknak (Styl, Falco, Delphi, LUK) számos munkalehetőség adott, így a munkanélküliségi ráta is az országos átlag alatt van. A város megközelíthető az E59, E60, E66 és E65 nemzetközi útvonalakról, melyek a környéken futnak és a 86,87,89 számú másodrendű útvonalak segítségével. Autópálya elérhetőséggel jelenleg nem rendelkezik, de folyamatban van az M9-es autópálya tervezése. A városban működik 17 db általános iskola, 4 gimnázium, 11 középiskola és Nyugat Magyarországi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Gábor Dénes Főiskola több kihelyezett kara. Jelenleg is tervben van Savaria Airport néven a környező Vác, Porpác településeken egy nemzetközi repülőtér kialakítása.
Ismeri a várost, mert már régóta itt él? Esetleg most költözne a megyeszékhelyre? Engedje meg, hogy röviden bemutassuk Önnek a várost. A várost a Borostyánkő út mellett Claudius császár alapította meg Kr. u. 43-ban. A korai középkorban még jelentéktelen település fejlődését vásárainak köszönhette. Vas vármegye központja a 16. század végén hivatalosan is Vasvárról Szombathelyre került. Mivel a 18. század második felében a város központja lett az újonnan létrehozott püspökségnek, ezért a város igazi fejlődése innentől számítható. A további fejlődésnek a 19. században megindult vasútépítés adott újabb lendületet. A város 20. század végére a régió kereskedelmi, kulturális, oktatási és központjává vált. Szombathely, mint Vas megye székhelye Győr mellett a nyugat dunántúli térség egyik kereskedelmi, gazdasági és kulturális központja. A város Magyarországon az élmezőnybe tartozik a helyben megtermelt bruttó nemzeti termék értek alapján. A város vonzáskörzete az ausztriai és a szlovéniai területeket is beleszámolva megközelítőleg 550 km2. Szombathely jelenleg is a Nyugat Dunántúl egyik meghatározó települése, Vas megye székhelye. A megye alapterülete 3336 km2. A megyében található összesen 216 település közül 127 esetben a lélekszám nem éri el az 500 főt. 2011-ben Szombathely lakossága 79 ezer fő. A lakosság száma 1990-es években jelentős csökkenésnek indult, mivel nem tudott elegendő számú családi házban élni kívánó család igényeit kellően kiszolgálni. Ezek a lakosok a környező falvakban találtak új otthont maguknak Ez a csökkenés azonban az elmúlt években megállt. 1950-ben Szombathely területéhez csatolták Kámont, Gyöngyöshermánt, , Oladot, Szentkirályt és Perintet, majd 1985-ben a Óperintet, Szentmártont, ami a családi házaknak elsődleges övezete. A megyeszékhely Magyarország nyugati területén található Alpokalján fekszik, hozzávetőleg 220 méterre a tengerszint felett. Mivel a város dombos vidéken fekszik, ezért a városon belül e tekintetben jelentős különbségek adódhatnak. A város keleti részében elterülő Claudius Ipari és Innovációs Park 185 hektáros területen öt lépcsőben került kialakításra. A város északi határában található repülőtér 2001-ben került az önkormányzat tulajdonába, melynek hasznosítására több terv is készült már. Egy összevont projektként uniós támogatással az ipari park és a repülőtér fejlesztésével egy logisztikai központ kialakítását tervezi a városvezetés. A megyeszékhely közúthálózatának fejlesztése és korszerűsítése az elmúlt évtizedben kiemelt területet kapott. A körgyűrű elkészítésével sikerült jelentősen tehermentesíteni a várost az átmenő forgalom tekintetében. A vasúti közlekedést tekintve a város a legnagyobb csomópontként üzemel a Nyugat-Dunántúlon. Pozsonyból, Győrből, Sopronból és a fővárosból induló vasúti szerelvények futnak itt össze és mennek tovább Nagykanizsa, Zágráb és Graz irányába. A városban található 13 általános iskola, 22 óvoda, és 15 középiskola. Ami a felsőfokú oktatást illeti, a városban 2 egyetemi kar is működik. Oldalunkon több száz szombathelyi eladó lakás, eladó családi ház és kiadó lakás hirdetés közül válogathat. A statisztikai adatok szerint a városban található több multi vállalatnak és a közeli ausztriai határnak köszönhetően a munkanélküliség az országos átlag alatt van. A városban 17 db általános iskola, 11 középiskola, 4 gimnázium, és 3 felsőfokú iskola (főiskola, egyetem) kihelyezett karai találhatóak meg.
A „Nyugat Királynőjének” is nevezett Szombathely az egyik legrégibb alapítású magyarországi város, amely Vas megye székhelye és jelentős csomópontja. A 80 ezer lakosú Szombathely az Alpokaljánál fekszik két patak, a Perint és a Gyöngyös lapályán, valamint a Gyöngyös-sík nyugati peremvidékén. Ezen a területen találkozik a Kisalföld sík vidéke a dombos-hegyes Alpokaljával, ezért a városon belül néha jelentős a szintkülönbség. Kutatások szerint Szombathely területe már az ősidők óta lakott, a város környékén vezetett régen a jelentős Borostyán út, ezért a rómaiak itt alapították meg a Savaria települést. A középkorban Szombathely folyamatosan lakott maradt, bár az ezt követő időszakokban folyamatos félelemben éltek a városlakók a török hódoltság miatt. A 20. században a város számos környező településsel gazdagodott. A gazdasági fejlődésnek köszönhetően több cég is termelő egységet működtet itt, munkát adva rengeteg helyi lakosnak. Bár Szombathely az egyik legnyugatibb város, közlekedési szempontból könnyedén megközelíthető. Az új tervek szerint hamarosan teher- és személyszállító gépek fogadására és indítására képes repülőtér épül. Több nemzetközi út fut Szombathely közelében (E59, E66, E60, E65), valamint jól kiépültnek számít a gyorsforgalmi úthálózat is, így Kőszeg, Budapest, valamint a déli és az északi régiók felől gond nélkül és gyorsan elérhető. A városon belül kiterjedt kerékpárutak vannak, ezek összekötik az egyes városrészeket. Emellett Szombathely saját autóbusz-hálózattal rendelkezik, és tervezik a helyi villamoshálózat kiépítését is. A városban lévő összes eladó ingatlan akár egyetlen helyen végigböngészhető: eladó szombathelyi lakások és házak, albérletek tömegéből választhatnak az érdeklődők, akik nem csalódnak a nyugati város hangulatában és a megfizethető árakon.
Szombathely Vas megye székhelye, hazánk legrégebben alapított városa, az Alpokalján, a Gyöngyös patak partján fekszik. Területe 97,5 négyzetkilométer, lakossága 79 ezer fő. Nevét a rendszeresen szombatonként tartott hetivásárokról kapta. Amennyiben Vas megyében keresünk albérletet, böngésszük át a szombathelyi kiadó lakások kínálatát is! Amennyiben eladó lakást vagy eladó házat keres, nálunk megtalálhatja az ideális otthont.Szombathely területe már az őskorban lakott volt, a várost Savaria néven az ókori rómaiak alapították Kr. u. 43. körül. A település Felső-Pannónia vallási központjává vált. A IV. században hunok érkeztek a területre, 445-ben Attila foglalta el a várost. Később keleti gótok, majd longobárdok, aztán pedig avarok és szlávok érkeztek ide. A frank sereg a VIII. században legyőzte az avarokat. A IX. században az akkori frank király a salzburgi érseknek ajándékozta a várost, ekkor épült fel a vár is. 900 körül a magyarok foglalták el a várost. A tatárjárás során a város szinte teljesen elpusztult. Az újjáépítés után, 1407-ben a település városi rangot kapott, majd 1578-ban Vas vármegye székhelye lett. A törökök előrenyomulásától a városfalak megvédték Szombathelyet. 1710-ben a város osztrák kézre került. Ezután pestisjárvány pusztított, melynek a lakosság nagy része áldozatul esett. Betelepítéssel tették újra lakottá a várost, főként németek érkeztek ide. 1772-ben gimnázium épült, 1777-ben pedig Mária Terézia megalapította a szombathelyi egyházmegyét. 1809-ben Napóleon seregeivel bevonult a városba. Ezután újabb nagy pusztítás következett: 1817-ben tűzvész, 1831-ben pedig kolerajárvány tizedelte meg a lakosságot. 1865-ben megnyílt a nagykanizsai vasútvonal, a század végére pedig kiépült a vízvezeték- és csatornahálózat, az utcák szilárd burkolatot kaptak, megindult a villamosközlekedés. Az első világháború után a vármegye elveszítette nyugati területeit. Az 1920-as években iskolák, lakóházak, kórház épült. A második világháborúban a belváros épületeinek jelentős része elpusztult. Az 1960-as években több lakótelepet is felhúztak, és ipari üzemek létesültek. Az 1980-as években megnyílt a könyvtár, és uszoda épült a településen.