7. kerület

A VII. kerületi eladó ingatlanok érdekelnék, mert ebben a kerületben szeretne otthonra lelni? Ha a lakásvásárlásnál az elsődleges szempont számunkra a jó közlekedés, a csendes környék másodlagos, vagy épp hogy szeretjük a nyüzsgést, érdemes a hetedik kerületi eladó lakások között keresgélnünk. A belvárost néhányan talán túl zajosnak találják, de tény, hogy innen bármit könnyen elérhetünk, legyen az szórakozóhely, iskola, munkahely, üzlet vagy bármi más. A fiatalabb korosztály emiatt előszeretettel választja ezt a kerületet első saját lakása megvásárlásakor. A hetedik kerületben található többek közt a Dohány utcai zsinagóga, a Madách Színház vagy a New York-palota.Erzsébetváros 2,09 négyzetkilométeres nagyságával Budapest legkisebb kerülete, ám mintegy hatvanötezren lakják. Északon a VI., keleten a XIV., délen a VIII., nyugaton pedig az V. kerület határolja. Az 1838-as pesti árvíz idején, mikor a mai VII. kerület még Terézváros része volt, az épületek nagy része a természeti katasztrófa áldozatául esett. Az ezt követő újjáépítésnek köszönhetően a Király utca és környéke nyüzsgő kereskedelmi központtá változott. A város egyesítése után a területet kettéosztották, a Király utcától északra eső rész lett a mai VI., a déli pedig a VII. kerület. Utóbbi Erzsébetváros néven, 1882-ben vált ki Terézvárosból, nevét Erzsébet királynéról kapta. A fiatalok kedvelt szórakozóhelyei, a romkocsmák a 2000-es évek elején jelentek meg a környéken, a kiüresedett bérházak belső udvarain. A szórakozási lehetőségek mellett a kerület közlekedése kiváló, felszállhatunk többek közt a 2-as metróra, a 4-6-os villamosra vagy a 7-es buszra.

Ha az albérletkeresésnél a legfontosabb szempontunk az, hogy a kiadó lakásunk környékén jó legyen a közlekedés, érdemes átnéznünk a hetedik kerületi kiadó lakásokat is. Ha nem bánjuk a belváros nyüzsgését, ideális átmeneti otthonra találhatunk itt. A fiatalabb korosztály kifejezetten szívesen költözik erre a környékre, hiszen innen minden könnyen elérhető, legyen az iskola, könyvtár, kávézó vagy szórakozóhely. A hetedik kerületben található többek közt a Madách Színház, a Magyar Színház vagy a Hungária fürdő. A tömegközlekedés kiváló, felszállhatunk többek közt a 2-as metróra, a 7-es buszra vagy a 4-6-os villamosra is. Erzsébetváros Budapest legkisebb kerülete a maga 2,09 négyzetkilométeres nagyságával, azonban a legnagyobb népsűrűségű is, hiszen egy 2009-es adat szerint mintegy hatvanötezren lakják. A főváros 1873-as egyesítése után a mai VII. kerületet akkor még magába foglaló Terézvárost kettéosztották, a Király utcától északra eső területek ettől fogva a VI., míg a déliek a VII. kerülethez tartoztak. Erzsébetváros 1882-ben vált ki Terézvárosból, nevét Erzsébet királynő tiszteletére vette fel. Itt található a Blaha Lujza tér, a Baross tér, az Almássy tér és a Madách tér is. A kerületben élt Karinthy Frigyes, Jókai Mór és Rejtő Jenő író, Kállai Ferenc színművész vagy Seress Rezső zeneszerző-bárzongorista, a híres-hírhedt Szomorú vasárnap című dal szerzője is. A kerület belső részét zsidónegyednek is nevezik, ugyanis a XIX. századtól itt voltak a budapesti zsidóság főbb vallási központjai, mint például a Dohány utcai, a Rumbach utcai vagy a Kazinczy utcai zsinagóga. A 2000-es évek elején a fiatalság örömére több romkocsma is nyílt az elnéptelenedett századfordulós bérházak belső udvarán.

Erzsébetváros a VII. kerület Budapest egyik legkisebb kerülete, de emellett lakossága a kerületek közül a legnagyobb lélekszámú. A kerületet a Király utca, Dózsa György út, Rákóczi út, Thököly út és a Károly körút határolja. A nagykörút VII. kerületi részen található szakasza az Erzsébet körút. A Nagykörút kialakításával az 1870-es években a VII. kerület is fejlődésnek indult. A Belvároshoz közeli részen található meg a 2000 óta Zsidónegyedként emlegetett kerületi rész. A kerület ezen részén, több zsinagóga is megtalálható. A kerületben található meg a Madách Színház, a New York palota, a Hungária fürdő és az Almássy téri Szabadidőközpont is.A VII. kerület francia, lengyel, horvát, görög és bulgár testvérvárosokkal is büszkélkedhet. A Madách Színház környékén találhat új építésű ingatlanokat és üzlethelyiségeket is, de a kerület túlnyomó részében a bérházjellegű megoldások találhatóak meg. Az eladó vagy kiadó lakások és üzlethelyiségek egy része felújításra szorul, de ingatlanportálunkon találhat igen nívósan felújított lakásokat is. A Damjanich utca környékén már 10 millió forint körül hozzájuthat egy kisebb lakáshoz, míg ugyanezt a Hernád utcánál már jóval olcsóbban is megveheti. A VII. kerület egyik legdrágább része ingatlanpiaci szempontból a Dohány utca és környéke. Ha ebben a kerületben választ magának otthont, akkor biztos lehet benne, hogy a belvárosi részt akár egy kellemes sétával is könnyedén megközelítheti, és ha a kisebb keresztutcákban választ ingatlant, akkor a város zaja is valamivel csendesebbnek bizonyul majd.

Leave A Reply

Your email address will not be published.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy