Tahitótfalu

Az ötezerötszáz lakosú Tahitótfalu Pest megyében, a Szentendrei kistérségben található. A község Budapest északi részétől bő huszonöt kilométernyire fekszik, és közel van Szentendréhez. A legfontosabb közlekedési lehetőséget a 11-es főút jelenti, amivel észak-déli irányba Szentendre és Budapest, illetve Visegrád irányába közlekedhetünk. A községet a Szentendrei-Duna választja ketté, a Szentendrei-szigeten található Tótfalura,valamint a Visegrádi-hegység lábánál húzódó Tahira. A községben van a Szentendrei-szigetre vezető egyetlen közúti híd, a Tildy Zoltán híd. Autóbusszal viszonylag gyorsan és sűrűen elérhető. Tahitótfalu a gazdag régészeti leletek alapján már az őskorban is lakott volt, a rómaiak idején pedig a térség nagy szerepet játszott katonai-védelmi szempontból; ez bizonyítva a közelben talált két római őrtorony is. A honfoglalást követően a terület többször is gazdát cserélt, az első tulajdonos a névadó Thah család volt. A török uralom idején Tahitótfalu szerencsésen megúszta a pusztulást, a felszabadulás után pedig újratelepítették. A község az idők során megőrizte agrár jellegét, és jelentős volt epertermesztés a környéken. Tahiba a fővárosból a 19. században kezdtek betelepülni a fővárosi tehetős, polgári-művészei körök tagjai. Ugyanaz vonzotta őket, mint a jelenkori betelepülőket: a főváros közelsége és a csodás természeti adottságok. Tahitótfaluban jó minőségű, kiváló elhelyezkedésű eladó házak találhatóak. A községbe költözők számtalan családias hangulatú, szépen felépített eladó ház közül választhatják ki azt, ahol életük következő állomását szeretnék tölteni. Igazi gyöngyszem a község a Duna partján.

A Budapest északi részétől mintegy huszonöt kilométerre fekvő Tahitótfaluban ötezer-ötszáz lakos él. A Pest megyei település a Szentendrei kistérség tagja, és csodás természeti adottságokkal rendelkezik. A települést a Szentendrei-Duna kettévlasztja: a Szentendrei-szigeten található Tótfalu,, míg a Visegrádi-egység lábánál fekszik a másik községrész, Tahi.
A fővárosból a 11-es főúton közelíthető meg, az úton továbbhaladva pdig a Dunakanyarba jutunk el. Tahitótfalut a hangulatos Dunapart és csodás adottságok mellett a kiváló környezet teszi feledhetetlenné.

A községben található az egyetlen közúti híd, ami a Szentendrei-sziget, a Tildy Zoltán híd. A város autóbusszal viszonylag gyorsan elérhető.
A régészeti leletek alapján már az őskorban is laktak a környéken, a rómaiak idején pedig a térségnek fontos katonai-védelmi szerepe volt, amit a közelben talált két római őrtorony is a bizonyít.
A terület honfoglalás után többször is gazdát cserélt, az első tulajdonos maga a névadó Thah család volt. A török hódoltság alatt Tahitótfalu megúszta a pusztulást és az elnéptelenedést szerencsés fekvésének köszönhetően, a felszabadulás után pedig újratelepítették.
A község az évszázadok alatt megőrizte agrár jellegét, és jelentős volt epertermesztés a környéken. Tahiba a fővárosból a 19. században kezdtek betelepülni a tehetős, polgári-művészei körök tagjai. Ugyanaz vonzotta őket, mint a jelenkori betelepülőket: a főváros közelsége és a csodás természeti adottságok.
Tahitótfaluba napjainkban is sokan költöznek a fővárosból, ezt pedig a község élhetőségének és családias hangulatának köszönhető.
A kínált összes eladó ingatlan a településen összkomfortos vagy komfortos, és nagy arányú a közüzemű csatornahálózatba bekapcsolt egységek száma. Kedves és családias házak, valamint kényelmes lakások várnak azokra, akik kíváncsiak a városban található összes ingatlanra.

Leave A Reply

Your email address will not be published.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy