Diósd

A Pest megyei kilencezer lakosú település Érd, Törökbálint és Budapest között fekszik a fővárostól délnyugatra, a 70-es út és az M0-s autót mentén. A község az M1-es, M6-os és az M7-es felől is könnyedén elérhető. Tömegközlekedéssel a 13-as jelzésű busszal, valamint helyközi járatokkal közelíthetjük meg, vonattal pedig a Nagytétény–Diósd, a Budapest–Székesfehérvár, valamint a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon közlekedő járatokkal. A településről már Anonymus leírásában is olvashatunk, a krónikák szerint Gellért püspök is áthaladt itt. Diósd nevezetességei közé tartozik a Rádió- és Televíziómúzeum, az egykori kőbánya, a tájház, illetve a Szent Gellért-templom, de érdemes megnézni a községben található emlékműveket és szobrokat is. Diósdnak négy testvérvárosa van: a németországi Hessenben Alsbach-Hähnlein, Lengyelországban Cieszanow, Romániában Marosvécs és Olaszországban Capannoli. A község maga egyszerre mondható könnyen elérhetőnek, mégis nyugodt, félreeső településnek. Ideális azoknak, akik szeretik a főváros közelségét, de még jobban a csendes és vidékies nyugalmat. Diósdon az árak nem szaladtak el, mint más környékbeli településen, itt viszonylag olcsón és ár-érték arányban is megfelelő eladó házakat láthatunk. Kisebb és nagyobb családok elégedetten szemezgethetnek a település eladói házai között, és sokan megtalálják itt számításaikat. A község központjában és félreesőbb részeken is találunk remekbeszabott eladó ingatlanokat kiváló közlekedési lehetőségekkel. Egy-egy felújított vagy újépítésű eladó ház egészen biztosan elnyeri a fiatal és a középkorú családok vagy épp az idősebbek kedvét, és ideális helyszínt biztosít a gyerekek felneveléséhez vagy kényelmes nyugdíjask évekhez.

Esetleg a diósdi eladó lakások után érdeklődik jobban? Diósd Pest megyében, az Érdi kistérségben található, Budapest, Érd és Törökbálint között, a 70-es út és az M0-s autóút mellett. A község területe 5,75 négyzetkilométer, egy 2008-as adat szerint 8 ezren lakják, ám ez a szám folyamatosan növekszik, egyre több budapesti települ át ide. Oldalunkon megtalálja az összes eladó diósdi ingatlant; ha ön is szeretne kiköltözni a fővárosból egy csendesebb környékre, nézze meg ajánlatainkat! Diósdon számtalan védett természeti ritkaság található. A község területe már az újkőkortól lakott. Az 1400-as években már egy erőd és egy templom is állt ott. A török uralom alatt elpusztult, majd azt követően újra benépesítették, főként németek és szerbek érkeztek ide. A község környékén szőlőültetvények voltak, a lakosság eleinte főként ezzel foglalkozott, 1864-től azonban az ipari jellege is erősödni kezdett. Diósd 2007-ig a Budaörsi kistérséghez tartozott, akkor került át az újonnan megalakuló Érdi kistérséghez. Nevezetességei közé tartozik a Rádió- és Televíziómúzeum, illetve az egykori kőbánya. A bánya a Budai-hegység déli peremén lévő Érd-Tétény fennsík közepén fekszik. A XVIII. században kezdődött meg itt az iparszerű bányászat. Ezeket a köveket használták többek között a Parlament felépítéséhez, illetve a Budai Vár helyreállításához is. Az egykori tárnákat ma gombapincének használják. A Diósdi Kőbánya – Geológiai park ma már egy esztétikusan kialakított park, a helyiek kedvelt kirándulóhelye. A Rádió- és Televíziómúzeum 1995-ben, a magyar rádiózás elindulásának hetvenedik évfordulóján nyitott meg a rádióállomás egykori adótermében.

Leave A Reply

Your email address will not be published.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy