Gyál

Gyál igen jól megközelíthető akár Budapestről is az MO-ás és M5-ös autópálya csomópontjában. Ha Ön Budapesten dolgozik, és ki szeretne költözni a fővárosból, akkor Gyál jó megoldásnak bizonyulhat. 1323-ban történik meg Gyál első írásos megemlítése. A Rákóczi szabadságharc után a terület a Károlyi grófok tulajdonába került, ekkor az okmányokban Gayul-ként szerepelt. 30 év múlva már Gyalan néven került Pousa fiainak birtokába. A huszonháromezer fős Gyál a Pest megyei Gyáli kistérség központja és legnagyobb települése, a budapesti agglomeráció egyik fontos települése. A város Budapesttől délkeletre, közvetlenül a főváros határában fekszik. Autóval a legkönnyebb módon az M5-ös autópályáról letérve érhetjük el Gyál városát, vonattal pedig a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vonalon érkezve érhetjük el Gyál városát. A település már a 13. században lakott volt, amiről egy okirat is tanúskodik. A török hódoltságot a város is megszenvedte, a Rákóczi-szabadságharc után pedig a Károlyi grófok tulajdonába került. A terület felértékelődésére a 19. századig kellett várni, ekkortól kezdték látni, hogy a fővároshoz való közelsége még sokat jelenthet. Az 1889-ben megépült vasútvonal ráadásul áthaladt a községen, ez pedig tovább növelte a több itteni eladó ház értékét. A 19. században, a területen hatalmas szőlőültetvények voltak és a fejlődés a vasútvonal kiépítésével folytatódott. A 20. század elejére már több ezres a lakosság és 1932-ben Gróf Károli László 334 holdat felparcelláztatott. Majd ezt tette a dr. Dőri Ferenc és a Jálics Kálmán féle birtokokkal is. Ezt az óriási területet Gyál-puszta községnek nevezték el. Ebben az időben érkeztek a településre a fővárosiak is és hangulatos vendéglők, sportesemények is beindultak a faluban. 1944. december 27-én nyilvánították önálló községgé, ekkor már 3000 fős lakossága volt. A II. világháború után a helyiek a fővárosi gyárakban helyezkedtek el, a lakosság száma emelkedett. Az 1970-es években nagyközségi rangra emelték és a térség dinamikus fejlődésnek indult, üzemek létesültek. Ma is több beruházásnak ad otthont Gyál. z intézményhálózat kibővítésével mára már a vonzáskörzet lakosságának ellátása is megvalósult. A második világháború után a lakosság nagy része a fővárosi gyárakban kezdett el dolgozni, a hetvenes évektől azonban javultak a foglalkoztatási lehetőségek, így Gyál is bővülni kezdett, és végül a nagyközségből 1997-ben város lett. A térségben betöltött szerepét ez jelentősen megnövelte a városnak, amely ma is dinamikusan fejlődik. Több fontosabb vállalkozás is itt működik, és megnőttek az oktatási intézmények számai is. Gyál nevezetességei közé tartoznak a templomok, a Millenniumi park, több szobor,valamint a Kopjafa a Szent István téren. A költözéskor Gyál városát választók egy kiválóan megközelíthető település mellett teszik le a voksukat, ahol a fővárostól távolabb eső eladó házak közül is választhatunk, és tudjuk, hogy a hétköznapok nyugalmát kapjuk majd cserébe. A számtalan eladó ház az idősebbek mellett a fiatalabbak igényeit kiszolgálja, ezért választhatjuk Gyál eladó ingatlanjait.

Pest megyében, Budapesttől délkeletre, közvetlenül a főváros határában található Gyál városa. Már a 13. században lakott település volt, akkor még zöldség- dinnye- és gyümölcstermesztéséből tartotta fenn magát. Az 50-es évektől ez megváltozott. A lakosság többsége a fővárosban talált munkát, így a mezőgazdaság lehanyatlott. De ma már egészen már a helyzet a város viszonylatában. Közlekedése teljesen modernizálódott – főleg a Budapest-közelség miatt. A régi földutak szilárd útburkolatot kaptak, hiszen bekerültek a modern útvonal-hálózatba. 1997-től – a várossá alakulástól – a város képe átalakult, előnyére változott. Az autópálya közelsége miatt megjelentek a jelentős nemzetközi beruházások, nagyobb üzemek, szállítmányozási központok alakultak. Ezzel egyenes arányban sok fontos üzem, vállalat is létrejött, ami a város lakosságának foglalkoztatás szempontjából nagy fordulatot jelentett. Sokkal kevesebb az ingázó. A fővárosból – a kertváros-jelleg miatt – inkább kitelepültek, ez megnövelte a lakosság számát. A helyi önkormányzat mindent megtesz azért, hogy a város rangjának megfelelően legyen ellátva a különböző kulturális, egészségügyi intézményekkel. A főváros-közelség ellenére bölcsőde, 3 óvoda, 3 általános iskola, szakközépiskola van a városban, sőt Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Szakszolgálat is működik. Templomai, Millenniumi Parkja, a Kopjafa és az Arany János Közösségi Ház és a Városi Könyvtár csak töredéke a gyáli látnivalóknak. A város népszerűségét a főváros-közelség jelenti, ezért ajánljuk, hogy Budapesten járva feltétlen keresse fel Gyált. Még nagyon sok látnivalót fog felfedezni! Amennyiben ingatlant szeretne vásárolni, akkor Gyál sok tekintetben ideális választás lehet.

Pest megye egyik városa Gyál, a fővárost körülölelő település a város délkeleti határában. Gyál is kistérségi település, Alsónémedi, Bugyi, Felsőpakony és Ócsa tartozik hozzá. Területe majdnem eléri a 25 négyzetkilométert, lakóinak száma 23.43l fő. Az M-5-ös autópálya 21. kilométer kijáratától, Budapest felől a Pesti és a Nagykőrösi útról, Vecsés irányából az M-0-ás autópályáról és a Vecsési útról érhető el. Vasúton a MÁV 142-es Budapest – Kecskemét vonala érinti. Autóbusszal is nagyon sok járat közelíti meg a főváros irányából. 1997. július elsején nyilvánították várossá, azóta minden évben különféle szabadtéri programokkal ünneplik meg ezt az évfordulót. Megtörtént a város teljes közművesítése, sőt ma már helyi önkormányzati iroda működik. A közbiztonságot helyi rendőrőrs és polgárőrség biztosítja. Az egészségügyi ügyeleti szolgálatot is kialakították, amely a környező települések lakosságát is ellátja. A 90-es évektől itt is megjelentek a jelentős nemzetközi beruházások. Az autópálya közelsége miatt nagyobb üzemek, üzletek, szállítmányozási központok alakultak ki. Sok fontos vállalat üzemel, Például: a szemétlakó- és feldolgozó, a zöldség-feldolgozó, épületasztalos ipari termékek gyártása és kereskedelme folyik. A legtöbb fontos nagyüzem a logisztikai központ. A média is helyet talált a városban. A Gyál FM rádió fél év alatt az ország egyik legismertebb rádió-adójává vált, sőt úgy néz ki, hogy kiemelkedő minősége miatt már a határon túl is nagy érdeklődés mutatkozik iránta. Gyál ma már méltó a budapesti agglomerációban elfoglalt helyéhez. A főváros közelsége miatt érdemes személyesen is megtekinteni! Ha a jövőben építkezni szeretne itt, akkor talán most érdemes telket vásárolni Gyálon!

Leave A Reply

Your email address will not be published.

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More

Privacy & Cookies Policy